Kellemes nyári délelőtt van.Madarak hasítják a levegőt.Nem tudják, hogyan ünnepeljék ezt a gyönyörű időt.Hűvös szobám ablakából csodálom ezeket a repülő teremtményeket, ahogy ide oda cikáznak a fák felett.Pár percig még szemlélem őket, de gondolataimat anya megzavarja.Tudni szeretné, hogy mindent összepakoltam-e a nyaralásra.Mi az hogy, aludni sem tudtam egész éjjel.Izgatott vagyok.Először merészkedem ki az otthon melegéből és szeretett nagyszüleim házában lelek majd fel temérdek csodát.

 - Mikor fogunk elindulni? Mit mondtunk a mamáéknak, mire leszünk ott? - kérdő tekintettel faggatom.

 - Ha kész lesz az ebéd, utána összetakarítok és mehetünk is.Kettő körül ott leszünk.

- Rendben, de akkor tényleg induljunk el.Szeretnék már a mamáéknál lenni.Mindent összepakoltam. Visszamegyek szobámba, hogy jól szemügyre vegyek minden játékot, amit nem tudok magammal vinni.Hirtelen fura érzés lesz úrrá rajtam, mit fogok nélkülük kezdeni.Lassan indulásra készek vagyunk. Futkározom össze-vissza a házban, a cipőim bújócskát játszanak velem.Sehol nem találom őket.Érzem, hirtelen borzasztó rémület fog el.Biztos emiatt nem tudunk elindulni.Üvöltésemre és sírásomra anyu odajön hozzám, megnyugtat, hogy felesleges az aggodalmam.

 -Meg fogjuk találni azokat az elveszett lábbeliket - mondta nyugodt tekintettel és megsimogatja a fejem búbját.

-Mi lesz, ha nem lesznek meg, akkor miben megyek a mamáékhoz ?

 -Biztos megtaláljuk, fogadjunk, hogy a pincelejárónál még nem kerested, vagy a hátsó teraszon.

-Igen, ott még nem kerestem őket.

-Akkor gyorsan nézd meg, hátha ott vannak.Apa ránk vár az udvaron.

Anyunak igaza volt, megtaláltam az elbújt cipőket.Gyorsan felhúzom őket és rohanok ki a kocsihoz.Búcsút veszek szeretett kutyámtól, majd beugrom az ülésre.Végre nyugodtság lesz úrrá rajtam.Látom a sok gyereket, ahogy éppen fogócskáznak az utcán, minden barátom kint játszik.Kicsit szomorúság fog el, amiért majd egyedül kell nyaralásom alatt játszanom, de szerencsére hamar megvigasztal az a tudat, hogy sok felfedezetlen játszórész vár még a meghódításomra.

Ahogy belépek a barna, ütött-kopott kapun, megannyi virág mutatja meg, hogy milyen meseszép színekben tudnak pompázni.Mindig én vagyok az első, aki szalad be a házba.Végig megyek a betonon, amin résnyire már utat tört magának a zöldellő fű.Futok fel a lépcsőn, a világos barnás ajtó utamat állja.Megfogom a kilincset, benyitok, és az első, hogy elnézek jobbra a konyhába.Becsukott szemmel is tudnám mi fogadna.Mama ül a sárga konyhabútor előtt, fején szemüveg és ahogy meglát pajkos vigyor lesz úrrá az arcán.Nyomban nyomok is rá pár puszit, aztán megkeresem a papát, hogy üdvözöljem.Barnás feketés foteljában üldögél, szemét egy újságon pihenteti.Odamegyek hozzá és jó szorosan megölelem.

 -Szia papa!-köszönök rá hangosan.

-Szia kisfiam!Meg is jöttél?Ki hozott el?Apa meg anya ?-kérdezte nagypapa.

 -Igen, csak lehagytam őket.Mindjárt jönnek ők is.

-Tudod papa itt leszek ám egy ideig.Ugye majd a pajtában és hátul a kertben is játszhatok ?Megengeded nekem ?

 -Persze, de légy nagyon óvatos és vigyázz magadra.Mit csináljak neked holnap reggelire? A kedvencedet ? -Igen.Finom sült krumplit szeretnék, úgy ahogy te csinálod.Az a kedvencem.Azt csak te tudod olyan jól elkészíteni. -Örülök, hogy ennyire ízlik, majd azért elmegyek a boltba reggel, és hozok neked valami finomságot is, csak a mamának el ne mond-szája szélén hatalmas vigyor húzódik el.

-Jó, nem árulom el neki.Megígérem-halkan odasúgom neki, nehogy valaki meghallja az egyezségünket.

 Ez volt a mi kettőnk titkos szövetsége, az édesség.Amíg anyáék beszélgetnek a mamáékkal, addig én kimegyek hátra az udvarra, hogy megnézzem rég nem látott ismerősöm.Már messziről észreveszem, milyen izgatott a jelenlétem miatt, ide-oda futkározik a rácsok mögött, igazi örömtáncot jár.Azt hiszem pont jó lesz nekem ez a kutya, ha majd az alattvalóimat meg kell félemlíteni.Jó szolgálatot fog tenni, és egyben egy szövetségesre is szert tehetek.Reggel kikelek a meleg takaró alól, utamat egyből a konyha felé veszem. Érzem, ahogy belepte a sült krumpli illata az egész helyiséget.Egyszerűen imádom, senki sem tudja olyan finomra elkészíteni, csakis a papa. Nagyon meleg, de engem ez cseppet sem hátráltat, nyomban fel is falom az egészet.Úgy érzem magam, mint egy kiskirály.Reggeli után gyorsan akasztófázunk még a mamával, majd felveszem a játszóruhám, amit magammal hoztam.Megyek ki az udvarra, hogy egész nap felfedezhessek minden pajta szegletet, minden ajtó mögötti zugot. Körülnézek az udvaron, hogy milyen felszereléseket tudok összegyűjteni a bungi építéséhez. Ahogy belépek nagypapa műhelyébe, megcsapja a vessző fanyarkás szaga az orromat, érezni lehet a hosszú-hosszú évek kemény munkáját.Lassan játszóházzá alakul az egész udvar.

 -Gyere Bátor, keressünk ágakat, meg gallyakat, hogy minél hamarabb kész legyen a búvóhely.Mi lesz velem, ha előbb kezdik meg a támadást, és én nekem se felszerelésem, se fedezékem.

 Összeszedek minden elkóborolt fa darabot, minden műanyag dobozt.Engedek vizet egy vödörbe, ez majd jó lesz szutykos kezem megmosására.Óvatosan benézek a ház melletti pajtába. Sötét rémisztő hely, de a deszkák résén át, pár kósza napsugár fényt vet erre a kincsesbányára.Örömömet nem tudom leplezni, ez számomra a hadizsákmány, itt aztán kiváló alapanyagokat találok. Papa szerszámai, régi bicikli, rengeteg konzerves doboz, szögek, fa aprítékok, egy rossz csuka, használati tárgyak.Mindenen látni az idő kopottságát.Most már csak meg kell találnom az ideális rejtekhelyet és elkezdhetem építeni az erődöt.Ott a szederfa mögött van egy egészen jól megépített rész, ha jól nézem, akkor ez stratégiailag teljesen megfelel.Nem is kell hozzá túl sok mindent ide cipelnem, és fentről egész jól belátni az udvar nagy részét.Bánatomra ide Bátort nem fogom tudni felhozni, de majd ő alattam őrködik, és jelez ha baj van.Visszamegyek a pajtához, jól szemügyre veszem, mire is lehetne szükségem.Egy egészen használható ponyva, pár deszka, meg szög mellett döntök.A ponyvát elsőként felszegezem az óvóhely két sarkához, így ha lehajolok teljesen jól megállapíthatom az ellenség helyzetét.Magammal hoztam még két konzervdobozt, ami ki van lyukadva, ez jó lesz távcsőnek .Ha mindennel kész vagyok, visszafutok a kincses szigetemhez. Felkapok még gyorsan egy-két szerszámot és deszkát, majd jól bezárom az ajtót, nehogy mások kezére jusson. Felmegyek a búvóhelyemre és izgatottan várom az eseményeket.Csendben figyelem az egész udvart.Érzem, ahogy a nyári szellő megszárítja arcomon a verejtéket, hirtelen nagyon szomjas lettem, de most nem hagyhatom el a helyem.Azzal csak az ellenség kezére játszanám magam.

 -Hé Bátor!Bátor!Figyelj ide!Látsz valamit ?-izgatottan érdeklődöm a helyzetünk felől.

 Keverék kiskutyám szimatot fogott azt hiszem, gomb méretű szemei nagyra nyílnak, össze-vissza futkos alattam.Szinte érzem, milyen elsöprő csatában lesz részünk.Aha, már látom is.Papa éppen most engedi ki őket az udvarra.

 -Látod Bátor, ott vannak, de még mennyi.Vörös és fehér színekben pompáznak, két lábukon csipegetik az elemózsiát.Úgy csinálnak, mintha észre sem vennének, jó taktika - gondolom magamban -, de engem nem vertek át.Halk léptekkel kimerészkedem fedezékemből, majd odamegyek kutyámhoz.

 -Légy nagyon csendes Bátor, nehogy észre vegyenek minket. Lassan, óvatosan megyek a füvön, elbújok egy fa mögött.Kémlelek.Kutyámnak mellettem vigyázzt parancsolok, nehogy felfedje helyzetünket.Jó sokan vannak, hirtelen aggódni kezdek, hogyan fogok így diadalmas győzelmet aratni, hisz túlerőben vannak.Közelebb hajolok társamhoz, és halkan odasúgom aggodalmamat.

 -Nézd! Az ott a vezérük, az a nagy begyes, vörös, ronda sipkája kitűnik a többi közül. Ő a legmagasabb és leghangosabb az egész csapatból.Nagyon félek tőle, de remélem te mellettem leszel.

 Lehasalok a fűre, lapos kúszásban próbálok feléjük közeledni.Nem nagyon áltatom magam, nincs sok fedezékem.Jobbról pár szőlő lugas, balról pedig szinte semmi.Nincs jobb ötletem, ezért csendben odalopódzom a szőlőtövishez.Innen jól szemügyre tudom venni őket.Körülbelül 10-15 ellenséggel kell szembe néznünk.Még jó, hogy mellettem van ez az eb, és itt a kardom is, amit a pajtából hoztam magammal.Gyorsan megbeszélem Bátorral az álláspontunkat, nehogy valamit rosszul csináljon.Nagyon félek, de gyávaságnak helye sem lehet.

 -Én futok előre.Hirtelen le kell támadni őket, nehogy feltudjanak készülni a mérhetetlen csapásunkra.Ott van az a dróttal elkerített gyűjtőtábor, oda kell őket behajtani, akkor nem fognak tudni elszökni.Először én megyek, aztán te jössz, higgyék csak azt, hogy egyedül vagyok.Megadom majd a jelet, de kérlek légy óvatos kedves barátom.

Jól megsimogatom buksiját, majd egy pacsit kérek katonatársamtól.Remélem nem esik baja, ő az egyetlen reményem.Figyelmemet pár percig még az ellenség helyzetén tartom, majd úgy döntök, hogy hamarosan megkezdem a lerohanást.Bajtársam sem bír magával, csak úgy csóválja a farkát.Biztos nagyon izgatott lehet, de ahogy ránézek, jelét sem látom félelemnek.Ez engem is bátorságra ösztönöz.Felkelek a földről, felveszem kardom, majd egy hangos üvöltéssel elordítom magam.

 -TÁMADÁÁÁS!

 Szapora léptekkel futok feléjük, szívem egyre hevesebben dobog.Ott az egész csapat, észrevettek.Torkom szakadtából kiabálok, hogy ezzel is megfélemlítsem őket.Teljesen szétszélednek ijedtségükben.A vezérük nem örül jelenlétemnek, ezért nagy szárnyait teregetve közelharcot indít ellenem.Valami érthetetlen nyelven elkiabálja magát.

 - Khukhurikhúúú! - fogalmam sincs ez mit jelenthet, biztos francia ellenálló.

Rémületemben gyorsan odakiabálok társamnak, hogy azon nyomban keljen segítségemre.Közeledik felém ez a rettenetes vezér. Nem tudom mitévő legyek, látom felbőszítettem.Próbálok hátrálni, de nagyon elszánt.Hirtelen iszonyú fájdalmat érzek a hátsó felemnél.Nem értem mitől lehet.Gyorsan fedezékhez szaladok egy fa mögé, hiszen megsérültem.Kicsit lehúzom nadrágomat a derekamról, és akkor eszmélek bele, hogy ez a fránya, alattomos vörös sipkás veszedelem, belecsípett a fenekembe.Szörnyen mérges leszek.Ezt nem hagyhatom annyiban.Olyan elszántság lesz úrrá rajtam, hogy azon nyomban visszatámadok.Messze van tőlem, de ez cseppet sem hátráltat.Lopakodva, sunyin megyek felé.Szerencsére éppen lefoglalja, hogy valami élelmet keressen magának.Nagy, alattomos bestia vagy te.Ott állok a háta mögött, és egy jó, hatalmas, ízes ordítással, úgy megijesztem, hogy azt sem tudja mi történt.Ez a legjobb taktika, megzavarni az ellenséget.Megcsapkodom kicsit, majd kardommal megpróbálom a bekerített részhez terelni.Azt hiszem idővel be kell látnia, hogy nem lehet más választása.Makacsul ellenáll, de én nem hagyom annyiban.Nincsen sok hátra, hogy foglyomat betereljem az elkerített helyiségbe.Onnan aztán esélye sem lesz megszökni.Azt hiszem feladta a harcot, határozottan szedi szapora lábait előttem.

 - Egy, két há!Gyorsabban! - mordulok rá elejtett foglyomra .

Kinyitom a nyikorgó rozsdás lakatot, majd belököm fogdájába.Hátranézek, hogy megnézzem barátom hozza-e a többi ellenségünket. Társam távolról fut felém, lobog fekete füle, szájában egy elesett harcossal közeledik.Messziről vakít fehér teste.Úgy hozza zsákmányát, mint a nagy csaták után diadalmasan bevonult katonák.Leteszi elém a földre.Arcomon vészjósló rémület.Szegény jószág teste teljesen kitekeredett, csupa vér.

 -Ajjaj, Bátor.Te csirkefogó!

-Nagy bajban vagyunk. – motyogtam.

-Most aztán mihez kezdünk? Papa nagyon mérges lesz ránk.Ki kell találnom valamit, de te cseppet se izgulj, nem foglak megmondani.Jól néznénk ki, ha a kapitány elárulná hűséges társát.Az már jobban aggaszt, hogy fogok ilyen nagy titkot magamban tartani. Kezem szám alá teszem és azon morfondírozok, hogyan járhatnánk jól...hirtelen nagy ötlet suhan át agyamon.

-Megvan! – üvöltök rá hangosan kutyámra.

-Elmesélek mindent töviről-hegyire, majd magamra vállalom elesett harcosunk halálát.Hiszen nem volt hiábavaló ez az egész.Megvan a holnapi ebéd.Nagyon megkívántam a tyúkhúslevest - odaadóan mesélem nagyszerű tervemet, majd magamhoz szorítom szőrös testét.Úgy érzem örök barátságot kötöttünk.